Bemutatkozás

Az otthon édes ízei

Az élet felhőtlen pillanatai, amiket azokkal osztunk meg, akiket legjobban szeretünk.

Családunkban a sütés örömei generációról generációra szállnak.

Ahogy mi, úgy legfinomabb receptjeink egy része is Szászrégenről származik, ahol a klasszikus finomságokat saját ízlésünknek és családi hagyományainknak megfelelően tökéletesítettük.

Azt, hogy üzenetünk célba ért, jól mutatja, hogy 2011-es alapítása óta
cégünk egy kis családi vállalkozásból mára egy több, mint 60 főt foglalkoztató üzemmé,
az ország egyik legkorszerűbb cukrászati gépeivel felszerelt
sütödéjévé vált, sütijeinket pedig hat saját tulajdonú kisteherautónk szállítja
ki az ország több értékesítési pontjára. Büszkék vagyunk arra,
hogy a Lipóti pékség kiemelt beszállítójaként közel 150 üzletüket láthatjuk
el naponta friss áruval. 2012-ben mutatkozott be az első saját Kemenes
értékesítési pont, ahol valamennyi süteményünk egy helyen
vált elérhetővé a nagyközönség számára. 2015 decemberében pedig megnyílt
Biatorbágyon a Kemenes Cukrászda és Bisztó.

Jelenleg több mint százharminc féle terméket kínálunk vásárlóinknak
és partnereinknek, édes és sós változatban, saját receptúra alapján,
kiváló minőségű természetes alapanyagokból.

Egy falat boldogság

A mindennapok megédesítésére, vagy akár egy különleges alkalom megünneplésére

Cukrászatunk már kilenc helyen

Budapesten a Vámház körúton, az Attila úton, Madárhegyen,  Camponában, Zuglóban, a Baross téri aluljáróban és a Fény utcában, valamint Biatorbágyon és Monoron várunk mindenkit rengeteg édes finomsággal és sok-sok szeretettel.

Vámház Kemenes télikert
Attila út Kemenes
Kemenes Biatorbágy